MITOLÓGIA

VÉRFARKAS

Megjelenés
A Teen Wolf sorozat fő karakterei a vérfarkasok. Általában emberi formát öltenek, de lehetséges, hogy két lábon járó lénnyé változzanak (nagyobb szőrzet, agyar, izzó szemek: Peter Hale és Deucalion alfaként ilyenné változtak).
Míg legtöbbször emberi formában mutatják őket, addig Laura és Talia Hale alakját farkasként mutatták be.
A 3. évadban az ikrek (Ethan & Aiden) eggyé tudtak válni, ekkor egy nagyobb és erősebb vérfarkas lett belőlük, egyébként egyenként is át tudtak alakulni.

Képességek
  • Fokozott érzékelés: jobban látnak és hallanak, mint az emberek, megérzik a másik vérfarkas szagát.
  • Gyors gyógyulás: gyorsabban gyógyulnak, mint az emberek (hacsak nem rájuk mérgezően ható anyaggal mérgezik meg őket).
  • Fokozott képességek: gyorsabb reakció, gyorsabb futás, nagyobb ugrás, könnyebb mászás, mint az embereknek.
  • Gyógyító képesség: a vérfarkasok el tudják venni az emberek fájdalmát és enyhíteni is azt.
  • Memóriaátvitel: a vérfarkasok át tudják adni emlékeiket az embereknek, úgy, hogy a tarkójukba szúrják karmukat; illetve a lelkükbe is bejuthatnak.

Jellemzők
  • Vakuhatás: ha lefotóznak egy vérfarkast, akkor az egész fejük fénylik, így gyakorlatilag csak csukott szemmel lehet róluk képet készíteni (ha vakut használnak a kép készítésekor).

Gyengeségek
  • Farkasölő (hegyi kőris): nevéből adódóan a vérfarkasoknál kisebb adagban hallucinációt, az immunrendszer legyengülését, nagy mennyiségben halált okoz.
  • Teljes holdfogyatkozás: ekkor a vérfarkasok teljesen legyengülnek, harcra képtelenek lesznek.
  • Alfa okozta sebek: az alfák által okozott sebek lassabban gyógyulnak.
  • Áram: az áram alatt a vérfarkasok legyengülnek és egy ideig emberekké válnak, természetfeletti képességeik megszűnnek.
  • Fagyöngy: méreg az emberek és a vérfarkasok számára is egyben (ezzel kapcsolatban egy történetet is elmesélnek a 3. évadban).
  • Telihold: tapasztalatlan, új vérfarkasoknál előfordul, hogy teliholdkor nem tudják irányítani és csillapítani magukat, így a gyilkolás vágya hajtja őket. Ez egy idő múlva és egy biztos pont* megtalálásával elmúlik. Biztos pont: az a dolog, amire koncentrálva képesek megnyugodni és kordában tartani magukat.
Típusai
  • Alfa: a falka vezetője (illetve létezik az alfa falka vezetője, aki az "alfák alfája", ő Deucalion volt a 3. évad A felének utolsó részéig); szemük színe vörös.
  • Béta: egy falka tagja; szemük színe sárga vagy kék (az ilyen vérfarkasok egy tettet vittek véghez, ami ilyenné tette a szemük színét, például Dereknek is kék szeme lett fiatalkorában, mikor segített véget vetni barátnője fájdalmainak azzal, hogy kioltotta életét).
  • Omega: egyik falkában sem tartoznak, "magányos farkasok", ilyenek voltak például a 3. évadban az ikrek (Aiden & Ethan).
  • Igazi alfa: aki a saját erejéből válik alfává (nem azzal, hogy megöl egy alfát és átszáll belé az ereje), ilyen a 3. évadtól Scott.


Vérfarkassá válás lehetőségei
  • Harapás: ha megharap egy vérfarkas.
  • Karmolás: ha elég mélyre hatol a karmolás, akkor vérfarkassá válhat az illető (ezt egy legenda mondja, majd be is bizonyosodik Kate Argentnél a 4. évadban).
  • Inni egy vérfarkas lábnyomából: egy legenda úgy tartja, hogy valaki akkor is vérfarkassá válhat, ha esővizet iszik egy vérfarkas lábnyomából.

Egy falka tagjai
Emberek is lehetnek, például Scott falkájának tagjai:
  • Stiles Stilinski
  • Liam Dunbar
  • Lydia Martin
  • Isaac Lahey 
  • Derek Hale
  • Dr. Deaton
  • Allison Argent (elhunyt)

Ezenfelül vannak, akik Scott oldalán harcolnak, de nem tartoznak a falkájába:
  • Melissa McCall
  • Stilinski Sheriff
  • Az ikrek (Aiden & Ethan)
  • Kira Yukimura

A sorozatban megnevezett vérfarkasok:

  • Scott McCall, megharapta Peter Hale (igazi Alpha)
  • Isaac Lahey, megharapta Derek (Béta)
  • Derek Hale született vérfarkas (Béta)
  • Peter Hale született vérfarkas (saját bevallása szerint Alpha, az 1. évadban az is, majd Béta)
  • Aiden (Omega, elhunyt)
  • Ethan (Omega)
  • Cora Hale (Béta)
  • Jackson Whittemore, megharapta Derek (Béta)
  • Deucalion (Alpha)
  • Laura Hale született vérfarkas (Alfa, elhunyt)
  • Talia Hale (Alpha, elhunyt)
  • Erica, megharapta Derek (Béta, elhunyt)
  • Boyd, megharapja Derek (Béta, elhunyt)
  • Kali (Alpha, elhunyt)
  • Ennis (Alpha, elhunyt)
  • Malia Tate (Béta)
  • Kayleen Bettcher
  • Elias Town
  • Liam Dunbar
  • Brett
  • Damarco
  • Carrie Hudson
  • Theo Raeken
FAGYÖNGY

A vérfarkasok számára kis adagban hallucinációt, gyengeséget okoz, nagyobb adagban akár halált is okozhat. A fagyöngy az emberek számára is mérgező.

FARKASÖLŐ
A vérfarkasok számára kis adagban hallucinációt, gyengeséget okoz, nagyobb adagban akár halált is okozhat. A fagyöngy az emberek számára is mérgező.
























KANIMA
Jackson Whittemore (Colton Haynes) vált Kanimává a 2. évadban, mikor Derek Hale megharapta. A kanima egy olyan lény, ami kifelé azt mutatja, amilyen belülről, - egy irányítót keres, aki pedig Jacksonnak Matt volt. Ő a gondolatai segítségével irányította, hogy kiket öljön meg. A kanima nyálkás mérge lebénítja az embereket és a természetfeletti lényeket szintén.

Az 5. évadban Tracy Stewart is Kanimává válik.

 ~ SEASON 3A ~

DRUIDA
Dr. Deaton – a Hale család küldöttje
A szó keltául bölcs tölgyet jelent. A Teen Wolf sorozatban a druidák tanácsadók, a vérfarkasok segítői, küldöttek.
Ez az ókori Görögországban kezdődött, mikor Lyacon király fiai vérfarkasokká váltak Zeusz miatt. A druidák nem tudták az átkot megszüntetni, de segítettek nekik, hogyan kell visszaváltozniuk emberré.
  • Dr. Deaton – a Hale család küldöttje
  • Ms. Morrell – az alfa falka küldöttje
  • Julia Baccari  – Kali küldöttje 
NEMETON FA  

Lydia rajzai a fáról.
Chris Argent szerint egy szent hely, amit a druidák rituálék helyszíneként használtak. A drudiák szerint a fa a "világ közepét" jelképezi.
A fa nem élt, míg Derek Hale barátnője megölésével újjá nem élesztette,  mintegy emberáldozatként működött az esemény.
Ezután a fa segített Julia Baccari-nak túlélni halálos sérüléseit. Mivel ezt alternatív értelemben Dereknek köszönhette, ezért ment vissza Beacon Hills-be Derekhez.
 
DARACH
A harmadik évadban tűnik fel (Haley Webb, mint Jennifer Blake/Julia Baccari) természetfeletti lény, a nemeton fa adott erőt neki, mikor haldokolt, így rendkívül nagy ereje lett; emberáldozatokkal lesz még erősebb. A Darach a druida gonosz formája. A 3. évad A felének végén sok ember feláldozása után meghal.

 ~ SEASON 3B ~
 
KITSUNE (キツネ)

A sorozatban természetfeletti lények, amiből van jó és rossz fajta, a Kitsune a jó. A sorozatban Kira kitsune, tehát nem gonosz.

Aura
A digitális fények (vagy a vérfarkasok) látják a tüzes aurájukat, miként rókának néznek ki. Mint például amikor Scott látta Kira auráját.

Szemszín 
Kira szeme narancssárgán izzott, miként elnyelte, magába szívta az elektromosságot. Az ember számára csak a szeme az egyetlen jel, ami észlelhető az átváltozáskor.

Fajtái 
13 fajta Kitsune létezik, ebből 5 darabot neveztek meg a sorozatban: égi, vad, tengeri, villám és gonosz Kitsune (Nogitsune).
Kira villám Kitsune, anyja másfajta (nem nevezték meg).

Rókatűz 
Kira képes volt elnyelni az elektromosságot. Kira elmesélte, hogy a legenda szerint a Kitsune ún. rókatüzet tud csiholni a farkával (azonnal hozzátette, hogy neki nincs farka). Kira ezt a képességét arra is tudta használni, hogy egy törött Katanát (kard, amivel meg lehet ölni a Nogitsune-t) megjavítson.

Gyógyulás
Ők is, akárcsak a vérfarkasok, gyorsan gyógyulnak.

NOGITSUNE
A gonosz Kitsune, ami megszállta Stiles-t a 3. évad B felében, - az évad végére kiűzték belőle.
Régen Kira édesanyja idézte elő ezt a gonosz lelket (1943, Oak Creek), mivel meg akarta bosszulni az amerikai katonák tettét a japán internáló táborban élők ellen... A története szerint annak idején Rhys (Skyler Maxon), vagyis Kira édesanyjának (Noshiko Yukimura) barátjába költözött a gonosz lélek.

BADUK (GO- TÁBLA)
A Nogitsune játéka a sorozat szerint, de a Kira anyja, Nosiko által mesélt történet szerint 1943-ban Szatomi is ezzel játszott, ez volt a biztos pont, amivel koordinálni tudta magát teliholdkor (vérfarkas volt).

SUGENDO- TEKERCS
Megírta, hogy hogyan lehet kiűzni a gazdatestből a Nogitsune-t: meg kell változtatni a gazdatestet.

SZEPPUKU
Egy kifejezés, ami azt jelenti, hogy egy szamuráj kibelezi magát valami nagy bűn miatt.
KAISAKUNIN
A szamuráj "segítője", ha nem tudja megtenni az ún. szeppukut, akkor ő fejezi le.

ONI

Japán természetfeletti lények, amik a gonosz lelkek kiűzésére szolgálnak (démon harcosok). Megvizsgálják, hogy az illetőben (lehet ember vagy természetfeletti lény) van-e gonosz, ha pedig nincs, akkor a füle mögött egy ilyen jel lesz látható: 己 (fordított 5-ös), aminek jelentése: "önmagam" (vagyis nem más irányítja a testét, hanem önmaga).
A sorozatban Kira édesanyja hívja segítségül a nogitsune megölésére, de sajnos balul sül el, így a nogitsune irányítása alá kerülnek, aki persze rosszra használja őket.

KATANA
A sorozatban Kira, és édesanyja, Noshiko fegyvere.

BANSHEE 
A Banshee a való életben is több legendában megtalálható, csakúgy, mint az összes Teen Wolf mitológiában megtalálható természetfeletti lény. A Banshee jelentése sikoltó hölgy.
A sorozatban Lydia bír ilyen képességekkel (majd a 3. évadban egy elmegyógyintézetben kelet lány). Ezzel a képességével kiderít fontos információkat, a suttogás, amit hall elmond neki dolgokat. Megérzi, ha valakinek a halála közeleg.

Tetoválás
Scott a 3. évad első részében egy új tetoválást csináltatott a karjára, ami a bejátszásban is szerepel, - jelentése: nyílt seb, vagyis Scott nehezen bírta Allison nélkül, de mégis megtette, hogy nem kereste őt.

Triskele
A szimbólum jelentése (a sorozatban): alfa, béta, omega.

Alfa falka
A szimbólum az alfa falka jele a sorozatban.

Bank
A sorozatban egy bank logója volt ez a szimbólum, amit Isaac segítője szorított Allison és Lydia csuklójára, így összerakva rájöttek, hogy hol tartják fogva a vérfarkasokat.

Spirál
A sorozatban azt jelenti, hogy valamit meg kell bosszulni, például Derek testvérét, Laurát is úgy temette el, hogy köré tekert egy madzagot spirál alakban.


 ~ SEASON 4 ~
Tezkatlipoka 
 A naguál jaguár isten jelképe.

BERZERKEREK
Csontokkal körülvett és csont álarcot viselő (emberek ?), akik Kate Argent-et szolgálják.

VÉRJAGUÁR
Kate Argent változott vérjaguárrá, mikor Peter Hale túl mély karmolást ejtett a nyakán, ami miatt átváltozott. Mivel bárki olyan alakot vehet fel, ami a belsőjét tükrözi, így ő ezzé vált és nem vérfarkassá.

ASTOMI (THE MUTE)
Joseph Gatt játssza a sorozatban a "néma ember", vagyis az astomi szerepét, aki a Wendigo és egyéb gonosz természetfeletti lények vérével táplálkozik. 
 
WENDIGO
A sorozatban Shawn Walcott mutatkozik először Wendigóként, ezek a lények félig démonok és emberhússal táplálkoznak.

DR. VALACK - A HÁROMSZEMŰ
Az Eichen House fő kezeltje a háromszemű Dr. Valack. További információk itt.
 ~ SEASON 5 ~

CHIMERA
Két különböző DNS-el rendelkező lények, akiknél a természetfeletti erő kétszeresen érvényesül.
DREAD DOCTORS (Rettegett doktorok)

 A dokik az 5. évadban tűnnek fel, hárman vannak, és a közemberek számára ismeretlen frekvenciákon tudják életben tartani magukat. Céljuk, hogy sikeres kísérletet végezzenek az áldozataikon, így alakulnak Chimerákká, kétfajta természetfeletti erővel rendelkező lényekké. Amennyiben a kísérletük sikertelennek bizonyul, higany folyik az áldozatok sebéből, jelezve a doktoroknak a menthetetlen állapotot. További információk itt.
  
OUROBOROSZ

A Rettegett doktorok jelképeként szerepel a sorozat 5. évadában. 

HOLTTEST- RABLÓ (Parrish)

Parrish a holttesteket rabolja el, és viszi a Nemeton- fához, egyelőre tisztázatlan okokból.

SLUAGH

Egyelőre ismeretlen eredetű természetfeletti lény, az Eichen House-ból.

37 megjegyzés:

  1. nem belekötésnek de azért belekötök xd
    Laura Hale született vérfarkas (ALFA, elhunyt) :3 irritált :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem köszönetként, de azért megköszönöm. :D Javítottam. :)

      Törlés
    2. A fakarsölő nem egyenlő a Hegyi kőrissel. A Farkasölő = Sisakvirág.

      Törlés
  2. csak én nem láttam Maliát kiírva a farkasok között, vagy tényleg sehol sincs?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ott van csak ugy van be irva hogy beta kozben préri farkas es nem is beta hanem omega mert a szeme kék

      Törlés
    2. A kék szem ugyan úgy béta, mint az aranyló sárga, azzal a különbséggel, hogy akkor lesz kék egy vérfarkas szeme, ha megöl egy ártatlant

      Törlés
  3. Én csak érdekességként mondom, a nogitsune olyasmi megnevezése mint pl. a villám és tengeri kitsune: a mezei róka :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem , olyan mint kira csak gonosz es ezert nogitsune a neve

      Törlés
  4. És ami már nem érdekesség... a kanimának a nyála inkább undorító, nem bénító hatású. A karmában hordozott maximum nyálkás, áttetsző kanimaméreg a bénító hatású.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, akkor a Kanima nyálkás mérge bénító hatású. Na. :D

      Törlés
    2. Oké, akkor a Kanima nyálkás mérge bénító hatású. Na. :D

      Törlés
    3. A farkaba van a mereg ami benitohatasu!

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de zsír belekötni, a belekötésbe XDD megharapta... elég látványosan :D még a harapás nyomát is mutatják, dee semmi probléma. :) én még annyit mondanék, hogy Liam Dunbar, Scott egyetlen bétája, hogy nem tartozik a híres neves falkába? :D

      Törlés
  6. Parrish 'Hellhound', azaz 'Pokolkutya/ Pokoli kutya', nem pedig 'holttest-rabló'. Bocsi, de irritált :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez engem is irritált.

      Törlés
    2. de az mert mikor a rémdoktorok voltak akor pharis vitte a holtesteket a nemetonfához És őis olyn mint lydia ő is halálhirnők csak nem beshe hanem pokol kutya

      Törlés
  7. Jordan Parrish Hellhound, azaz Pokolkutya?
    A természetfeletti holtesteket viszi a Nemeton-hoz, szerintem azért, hogy az emberek ne találjanak rájuk és ne fedezzék fel ezeket a lényeket! A sorozatban benne is volt ahogy ott ül a Nemeton-on, a holtestek körülötte és ég az egész... Ő, a pokolkutya a természetfeletti őre!

    VálaszTörlés
  8. A wendigo nem félig démon hanem indián legendák áltál leírt ember húst evő megátkozot ember aki ha nem eszik akkor a böre kiszárad és csont sovány lesz. És mivel minnél többet eszik annál nagyobb lesz sosem lakik jol.

    VálaszTörlés
  9. Jó lenne már frissíteni az oldalt, mert ez így elég fura...

    VálaszTörlés
  10. Malia Tate nem vérfarkas, hanem vérpréri :) (werecoyote)

    VálaszTörlés
  11. Parrish valójában Pokolkutya,nem holttest rabló. Már ez is kiderült.

    VálaszTörlés
  12. A 3. évad valamelyik részében, mikor a Berzerkerek először megjelennek, és Derek visszafiatalodik, van egy visszatekintés Peter, és Derek gyerekkorából, mikor Peter szól Dereknek, hogy használja a Triskelion-t, mert: "Még a született farkasok sem könnyen tartják féken magukat teliholdkor, nemhogy a harapottak." Nekem ebből az jön le, hogy Derek harapott, bár az igaz, hogy az anyja Thalia. Nem tudom. Kissé zavaros... :-)

    VálaszTörlés
  13. Parrish pokolkutya már rég kiderült :)

    VálaszTörlés
  14. Derek született farkas ;)

    VálaszTörlés
  15. Mert senki nem köszönte meg az oldalt ... :\
    Én köszönöm :) biztos sok munka volt benne, lehet van benne néhány pontatlanság de nekem atól tetszik az oldal ��!!!
    Köszi��

    VálaszTörlés
  16. Derek született farkas!!! :)

    VálaszTörlés
  17. Én még annyit tennék hozzá,hogy scott tetoválása csak 2 szimpla kör amit rajzolgatni szokott. Maga a tetoválás szó jelenti, hogy nyílt seb.

    VálaszTörlés
  18. Köszi ezt az oldalt :) éscsak annyit hogy Kira is Scott falkájának a tagja

    VálaszTörlés
  19. Nem rosszból de Kira is Scott falkájába tartozik.

    VálaszTörlés
  20. Nem belekötésből, de: Parish pokolkutya, a halál hírnöke, mint Lydia, csak ő szállítja a holttesteket a Nemetonhoz. Parish is Scott falkájának a tagja-igaz, hogy csak lesz, de na :).
    Kira is Scott falkájába tartozik.
    Liam Dunbar(Béta, Scott McCall harapta meg)
    Aiden elhunyt
    Dövozsöni fenevadot nem említetted :)
    Ja és végezetül azok Rém Doktorok a sorozatban, nem rettegett doktorok :) Nem belekötésből, csak segítség

    VálaszTörlés
  21. Imádom az embereket, akik csak ezért kommentelnek, hogy beleköthessenek a másikba, mikor ők se tudnak többet, sőt, marhaságokat írnak csak az oldal írojának! Ez nem mindenkinek megy, csak néhány személynek, aki itt fikázta úgy, hogy le se bírt írni egy nevet se a sorozatból. Gratula! Inkább köszönné meg az ilyen, hogy valaki egyátalan megpróbálta összeszedni ezt az egész kavalkádot! Én azért köszönöm, neked!

    VálaszTörlés
  22. Szia koszi hogy ezeket leirtad!
    Imádom ezt a sorozatot
    Es csak annyit szeretnek hozzà fűzni hogy Parish egy pokolkutya

    VálaszTörlés
  23. Szia! Nagyon tetszik az oldal! Nem belekötés ez inkább kíváncsiság. De a berzerkerek nem ulfhednaroknak volt elnevezve a filmbe?

    VálaszTörlés